Potenciazavar

A részleges (nem megfelelő mértékű) erekciót vagy a merevedés teljes hiányát potenciazavarnak nevezzük. Eseti vagy állandó jelentkezése alapján derül ki, hogy a kór milyen fajtájával és fokával állunk szemben.

Szexuális gondoknál segítségére van szükség.  Potenciazavar miatt nem kell kellemetlenül érezni magunkat, ugyanis sajnos, rendszeresen előforduló kollektív probléma, melynek megfékezésére még nem született teljes körű terv.

Cialis potencianövelőAz ifjabb és korosabb nemzedék is ugyanúgy szenved ebben a betegségben, vagyis nem korfüggő. Az aktív nemi életet élő férfiak életük során minimum egy alkalommal szembe kerülnek az ED-nek hívott betegséggel, ami ugyanaz, mint erektilisz diszfunkció, azaz merevedési betegség. Előfordul, hogy ejaculatio praecox is együtt jár a zavarral, ami bonyolítja az amúgy sem könnyű és nem kellemes szituációt. A szakemberek a férfiak megnyugtatására gyakran elmondják, hogy felesleges a pánik, mivel orvosi irányítással orvosolható potenciabetegség minden fajtája.

 

Kiket fenyeget potenciazavar elsősorban?

Igaz, hogy előrehaladottabb életkorban esélyesebb a potenciabetegség előfordulása, mint az ifjabb korosztályban. Tény az is, hogy az életvitel rendszerint befolyásolja, melyik életszakaszban lehet nemi gondokkal számolni. Az egészséges életmódot élő férfiaknak jó esélyük van arra, hogy nem kerülnek szembe ezzel a betegséggel, kortól függetlenül, vagyis megéri változtatni a táplálkozási szokásokon. Tovább folytatva a gondolatmenetet:

Egyértelmű, hogy a gondokkal, bajokkal teli élet nehezebbé teszi a romantikus együttléteket és a pszichés ráhangolódást az intim együttlétre. Köztudomású,hogy a nőknek mindig is fontos volt a hosszú előjáték, ugyanis legtöbbször csak így tudnak feloldódni az együttlétek alatt, de az újabb tanulmányok alapján a férfiak is éppúgy igénylik a törődést és a lelki nyugalmat. Nyomás alatt nehéz koncentrálni és a partnerre figyelni, akinek magatartása, türelme nagy segítséget nyújthat a probléma leküzdésében. Amennyiben vannak is problémák egy kapcsolatban, a türelem enyhíthet a nemi csőd okozta stresszen.

A feltevések alapján potenciabetegségben a 40 és 70 év közötti korosztály kb. fele szenved, ami elég riasztó adat. Az egész világon 152 millió férfi küzd szexuális problémával a hivatalos közlés szerint, de elképzelhető, hogy az ettől szenvedők nagyobb számban találhatók, hisz a merevedési problémájáról a férfiak közül kevesen mernek őszintén nyilatkozni. A 65 év feletti férfiaknál az érrendszeri betegségek és a diabétesz, illetve ezeket a betegségeket gyógyító készítmények idézik elő az impotenciát. A többféle betegségben is szenvedő pácienseknek nagyobb százalékánál alakul ki potenciabetegség, számukra feltétlenfontos a folyamatos orvosi kontroll.

 

Potenciazavar okai

Potenciazavar mögött testi és/ vagy pszichés tényezők is meghúzódhatnak. A férfiak általában hosszú ideig húzzák a gond orvoslását, mert szégyellik bevallani, hogy nem képesek jól teljesíteni a hálószobában. Az a probléma gyökerének megtalálásához szakorvos segítsége szükséges, de általában könnyű beavatni kívülállókat a személyes problémába, mely megmérgezi a magánéletet. Potenciazavar legközismertebb okai:

–              a megfelelő társ hiánya

–              magánéleti gondok

–              munkahelyi gondok

–              depresszió

–              stressz.

A pszichológussal együttműködve nagyobb esély nyílik az ED (merevedési zavar) okainak kiderítésére ; a terápián javasolt a férfi mellett a nőnek is megjelennie, hogy a párkapcsolatot górcső alá lehessen venni  és felmérni, nem áll-e fenn személyes konfliktus a pár tagjai között.

 

Potenciazavar lelki okai

Potenciazavar hátterében általában lelki, belső okok találhatók meg, ami figyelmeztetés a az elkövetkezendő időkre nézve. Jelenkorunk stresszel teli hétköznapjaiban nehéz lelki (és testi) károsodás nélkül „megúszni” a munkahelyi kihívásokat, melyek hatalmas nehézségek elé állítják a legkitartóbb férfiakat is. A helytállás kérdése gyakran vet fel más kérdéseket is, melyek a megélhetéssel függnek össze. Ha pedig anyagi nehézségekről beszélünk máris kész a frusztrált és zavart állapot, melynek egyik következménye az erekciós probléma.

Túl nagy az elvárás a férfiakkal szemben, ami megnehezíti a párkapcsolatok kiteljesedését. A harmónia ma már csak vágyálom, mely ritkán valósul meg. Potenciazavar pszichés hátterére oda kell figyelni  mert más jellegű bajokat is előidézhetnek.

A pszichológus bevonása potenciazavar orvoslásába az esetek döntő többségében jó megoldás, ugyanis leginkább csak megfelelő pszichoterápiára van szükség a szexuális élet normál mederbe tereléséhez.

Hogy mennyi idő alatt szűntethető meg a probléma, leginkább azon múlik, mennyire kell mélyre ásni a páciensek lelkében és magánéletében. Jó  esetben néhány hónap elegendő a problémák megszüntetésére, nem ideális esetben akár évekig is tarthatnak a terápiák.

 

Potenciazavar betegségek

Erekciós probléma nem egyforma erősséggel fordul elő a betegeknél, éppen ezért megkülönböztetjük háromféle erősséget különböztetünk meg: enyhe, közepes, vagy súlyos. Az utóbbinál a páciens szexuálisan tökéletesen cselekvőképtelen, mivel erekcióra egyáltalán nem kerül sor. Az enyhe és közepes erektilisz diszfunkció (merevedési zavar), röviden ED rendszerességtől függően sorolható be. Az „egyszer sikerül, egyszer nem” állapot előidézője leginkább az idegrendszeri gond, mely csalódottságot idéz elő a férfinál. A lelki defektus egyik jellemző szimptómája potenciazavar, ami rendszerint másfajta szervi sajátságokkal is együttesen jelentkezik. Az orvosok nem győzik a férfiakat figyelmeztetni, hogy az erekciós bajra érdemes odafigyelni és az okokat mielőbb kideríti, mert egy még fel nem ismert betegségre is utalhatnak a tünetek.

 

Potenciazavar lehetséges gyógymódjai

Ha potenciazavar nehezíti meg az Ön életét, ne habozzon felkeresni kezelőorvosát, aki alapos vizsgálattal tud terápiát javasolni a probléma megoldására. Az embereknek különböző terápiára van szükségük, ezért is ajánlatos szakember segítségének igénybevétele, aki tudja, hogy potenciazavar esetén mi a szokásos eljárás és a előírja a tennivalókat a gondok orvoslása érdekében. Potenciazavar lehetséges gyógymódjai:

–              hagyományos kezelés gyógyszerekkel

–              alternatív terápiák, melyek a távol-keleti orvoslásból indulnak ki

–              pszichoterápia

 

Potenciazavar leküzdése a partner segítségével

Egy együtt érző társ nagy támasz lehet erekciós problémák leküzdésében, ez több mint feltételezés. A kutatások szerint a férfiak azon része, akik megbeszélik szexuális problémájukat a párjukkal jóval hamarabb jutnak túl a nehézségeken és a pszichés frusztráció is hamarabb múlik el.

A kényes téma őszinte megtárgyalása vezet el a gyógyuláshoz, mely a pár mindkét tagjának boldogságának záloga. A partnerek közötti viszony elsőrendő fontosságú, ebből kifolyólag ajánlott egy meghitt beszélgetés, melyre megfelelő időpontban kell sort lehetővé tenni.

 

Potenciazavar kezelése

A férfiak átkának is hívható potenciazavar drasztikusan fenyegeti az emberiséget, mely másodkézből a nőkre is hatással van Az egész világon emelkedik azok száma, akiknek valamilyen szexuális probléma nehezíti  az életét.

Potenciazavar szimptómáinak megjelenésekor érdemes rögtön orvoshoz fordulni kivizsgálás céljából, mert a betegség korai felismerése gyorsabb javulást eredményezhet, főleg szervi elváltozások is vannak a háttérben. Egy jó orvos néhány vizsgálattal könnyen kiderítheti, mitől van ED problémája a páciensnek, ami megnyugtató a jövőt tekintve. Gyógyszeres kezelés ajánlásától az injekciós és vákuumkezeléses módszerig sok féle megoldás lehetséges a szexuális probléma gyógyítására.

A modern módszereknek köszönhetően és a kutató orvosok ügybuzgalmának, van megoldás potenciazavarban szenvedő férfiak számára. A megfelelő gyógymód megtalálása a beteg érdeke is, ezért ajánlott a mielőbbi orvosi vizsgálat.

 

Potenciazavar kezelése gyógyszerekkel

Potenciazavar orvoslása tablettákkal általános módszernek nevezhető. Az orvosok túlnyomó hányada nálunk is tablettát ajánl nemi betegség jelentkezésekor, mellé pszichológus felkeresését ajánlja második lehetőségként . Viagra, Cialis és Levitra azok a közkedvelt készítmények, melyek szedését gondolják elengedhetetlennek a gyógyuláshoz.

A média által is népszerűsített potenciafokozó gyógyszerek mélyen beivódtak a köztudatba, mely az impotenciát még mindig tabutémaként kezeli. A férfiak nem szívesen beszélnek róla, legfeljebb azok, akiket nem érint és viccet őznek mások kellemetlenségéből.

Potenciazavar orvoslására szedett tabletták megkülönböztethetőek aszerint, hogy naturális vagy vegyi alapanyagokból készültek.

A gyógynövény kedvelők nem gyakran vesznek kémiai összetevőkből összeállított készítményeket, de általánosságbanKamagra potencianövelő a megfelelő szer megtalálása a lényeg kevés kritériumokkal. Hatás-mellékhatás tekintetében kérdésében vannak elvárásaik a vevőknek, akiknek egyértelműen az ár sem mindegy. A gyógyszertárak készítményeivel szemben áll az online gyógyszertárak bőséges kínálata, melyek ára sokkal csekélyebb a hagyományos patikához képest. A megfelelő potenciajavító készítmény megtalálásában a szakorvos nyújthat segítséget, illetve az internetes beszélgető oldalak tapasztalt hozzászólói, akik potenciazavar témában bőséges tudásanyaggal rendelkeznek legtöbbször

 

Potenciazavar kezelése alternatív terápiákkal

Potenciazavar orvoslása nem mindig a megszokott módszerek segítségével. Vannak olyanok, akik nem pártolják a gyógyszerhasználatot, akik más megoldást keresnek szexuális gondjaik orvoslására. Az interneten számtalan lehetőség adódik a hagyományostól eltérő kezelési módra, mint amit az orvosok is szorgalmaznak, de nem minden ajánlott gyógymód alkalmas.

A Távol-Keletről Európát is elérte az a hullám, ami magával hozta az ősi kínai gyógymódot, aminek fő módszere a természetes hatás elérése. Növényi hatóanyagok alkalmazása potenciazavar és korai magömlés kezelésére a felmérések szerint a magyar férfitársadalomban is elterjedt módszer. Dragon power termékek a legközkedveltebb étrend-kiegészítők, melyek alkalmazása nem túlzottan megterhelő a szervezetnek. Potenciajavító készítmény beszerzésekor a bizonytalanságot leginkább az adott termékek mellékhatása okozza, illetve a termék ára. A férfiak termékrendelés előtt megfontolják lehetőségeiket és figyelembe veszik mások javaslatait. Ha már kitudódott a merevedési gond, jobb nyíltan beszélni a témáról, mivel így nagyobb eséllyel lehet megtalálni a megfelelő gyógymódot. Mindenkinek más az ideális „szer”, ahogy a potenciazavar is mindenkinél más

 

Potenciazavar kezelése pszichoterápia segítségével

Szexuálpszichológus segítségének igénybevétele javasolt, ha potenciazavar egyértelműen lelki okból fakad. A szakorvosoknak kidolgozott programjuk van, hogy egyénre szabott kezelést tudjanak adni. A férfiak nagy része a potenciazavart önmagának köszönheti, ami annyit jelent, hogy az intim együttlét folyamán a férfi nagyon teljesíteni akar. Visszás helyzet: minél jobban  igyekszik azon, hogy sikeres legyen az intim együttlét, annál valószínűbb, hogy felsüléssel fejeződik be. Az alábbi  férfiakat leginkább ezekben a potenciazavar generáló helyzetekben:

–              Vajon a partnerem is észrevette a merevedési gondot?

–              Már nem szeretjük egymást annyira?

–              Öreg vagyok?

–              Hogyan elégítsem ki a partnerem, ha romlik a helyzet?

–              Kicsi a péniszem mérete?

–              Másnak is van potenciazavara ilyen korban?

Számtalan ehhez hasonló gondolat szalad át a férfi agyán, ha gondok vannak a nemi szervének működésével, mert a férfiasság kérdőjeleződik meg  ezzel. Valószínű, hogy társa is azon gondolkodik, mitől  olyan feszült a társa és miért nem olyan a szex, mint régebben volt?

Az öregedéstől tartva pedig úgy érzi utolérte az az állapot, amitől rettegett, melytől megváltozik a férfi viselkedése is. A hímvessző kellő merevedésének hiánya olyan további problémákhoz vezethet, aminek orvoslása nehézséget okozhat, ha a férfi nem tesz a megoldása érdekében. A partnerrel való kapcsolat minőségének kérdése sok szempontból befolyásolhatja a kialakult helyzetet; egymás kielégítésének más módja is létezik potenciazavar megléte esetén. Hosszú távon pedig úgyis csak a probléma orvoslásával képzelhető el.

 

Potenciazavar idősebb férfiaknál

Az életkor előre haladtával nagyobb a valószínűsége potenciazavar kialakulásának, melynek a gyógyítás mivolta függ a kialakult helyzetet okozó problémáktól is. Minél előbb derül ki, mi okozza a nemi gondokat, annál hamarább szüntethető meg a gond. Nem kell félni, van gyógymód, csak a szükséges gyógykezelést kell fellelni.

A nem megfelelő mértékű vagy túl rövid ideig tartó  merevedés előfordulási valószínűsége a az idősödéssel gyakoribbá válik: 40 és 50 éves kor között a férfiak harmadát, 50-59 éves korban a férfiak felét, 60 év fölött pedig a férfiak 78 %-t érinti. Ezeknek a felméréseket megcáfolja , hogy férfiak egy része 70-80, sőt 90 éves korban is képesek rendszeres nemi életre és kiváló teljesítményt nyújtani! A tudományos közlések alapján az erekciós képességben nagy szerepet játszik az egészséges életvitel.

 

Potenciazavar fiatalabb férfiaknál

Potenciazavar ifjú korban is előfordulhat, és nem kell az öregség jelének gondolni. Léteznek olyan esetek, amikor a bárhogy igyekszik a férfi nem sikerül az aktus, pontosabban nem jön létre az erekció. A nemi kudarcok a potenciazavar széles körben elterjedt voltára hívják fel a figyelmet, mely alól Magyarország sem képez kivételt. Minden második magyar férfinak vannak merevedési gondjai, ami nagyon rossz statisztikai adat. Az erektilisz diszfunkció (merevedési zavar) megelőzésére hívják fel az orvosok a figyelmet, mert véleményük szerint a problémát sokkal egyszerűbb megelőzni, mint orvosolni.

 

Potenciazavar kihatással van a párkapcsolatra és a családi életre

Potenciazavar kihat nemcsak a párkapcsolatra, de magára a családi életre is.  A családtagok közötti viszonyt meghatározza a családfő testi és lelki állapota, amire nagyban rányomhatja a bélyegét  az ED (erektilisz diszfunkció, azaz merevedési zavar).

Hogyan lehet megbirkózni egyedül a merevedési problémával ő Teszi fel magának a kérdést sok férfi, és hamar rájön, hogy nagyon nehezen. Akarattal befolyásolható a szexuális probléma, de csak abban az esetben, ha lelki  probléma okozza. Szervi rendellenességnél urológus és az andrológiai vizsgálat az egyetlen hatékony megoldás, amivel ráadásul megfékezhetők az egészségügyi szövődmények is, ha időben rábukkannak az orvosok a a kiváltó okra.

A barát, a férj, a családapa státusza megkérdőjeleződhet, ha potenciazavar miatt a férfi túl sokáig lesz frusztrált és bezárkózott saját idegességébe. Az ideges állapotot a családok többsége nehezen tudja tolerálni, így várhatóan feszültséget generál a családban. Hihetetlennek hangzik, de tény, hogy a szexuális élet harmóniája vagy diszharmóniája veszélyeztetheti a családi békét!

 

Potenciazavar nem tabutéma, hanem általános probléma

Potenciazavar nem képezheti tabutéma tárgyát, mutatnak rá egy fontos jelenségre a szakemberek. A férfiak egy része struccpolitikát folytat és nem szándékozik tudomást venni szexuális nehézségeiről Pedig nem olyan reménytelen a helyzet!

Elvégre érthető, hogy a szexuális felsülésről nem könnyű nyilatkozni és elfogadni, hogy képtelenek vagyunk kielégíteni partnerünket. A Hazánk fiai sem beszélnek arról, ha nem megy minden tökéletesen a hálószobában, ahogy jó lenne, ha menne. A potenciazavar megoldásának halogatása időveszteség, mely károsan hathat a javulás folyamatára.

Az első lépés potenciazavar okainak kiderítése, melyre többféle módszer is létezik. Önvizsgálattal csupán a tünetek állapíthatók meg, de  az előidézők kiderítésére nem, ezért szakember segítségére van szükség.

A részleges erekciót illetve a  merevedés teljes hiányát potenciazavarnak nevezzük.Potenciazavar nem szégyellendő, ugyanis rendszeresen előforduló kollektív probléma.